Környezeti állapot
Közép-dunántúli régió földrajzi elhelyezkedésénél fogva jelentős szennyeződésre érzékeny területekkel, ivóvízbázisokkal, vízminőség-védelmi szempontból kiemelten védendő tavakkal és kis vízhozamú vízfolyásokkal rendelkezik. A régió igazi környezeti sajátossága a karsztvíz kincs, mely egyedülálló minőségi ivóvízbázis, egyben sérülékeny környezeti elem.
A régió vízellátása megoldott, az ivóvíz Fejér és Komárom-Esztergom megyében 100%-ban, míg Veszprém megyében 87%-ban felszín alatti vízkészletből kerül kitermelésre. Felszíni vízkészlet hasznosítására a Balaton üdülőkörzetben kerül sor. Az ivóvíz minőség biztosításában 2006-ig, illetve 2009-ig több településen meg kell azonban oldani a fellépő problémákat (határérték feletti a fluorid, a nitrit, az arzén, vagy ammónium), melyek Veszprém megyében 14, Fejér megyében 10, Komárom-Esztergom megyében 4 település esetében jelentkeznek. A legjobb minőségű ivóvíz a dunántúli karsztos területek vízadóiból nyerhető.
A szennyvízelhelyezés szempontjából rendkívül fontos a megye településeinek érzékenységi besorolása. A települések 55,1 %- a érzékeny, míg 43,89 %-a fokozottan érzékeny területen helyezkedik el. A felszíni vizekbe történő szennyvízkibocsátás területi határértékeinek szabályozása szerint a kijelölt érzékeny területek közé tartozik a Balaton és a Velencei-tó vízgyűjtő területe. Az ivóvízbázisok védelme, a magas talajvíz a felszíni vízfolyások, és tavak védelme a régióban egyik legfontosabb feladatnak tekinti a településeken keletkező szennyvíz kezelésének megoldását.
A régió szennyvízkezelésére komplex fejlesztési program készült 1999-ben, mely a települések esetében prioritásokat határozott meg, mely egyben a fejlesztések ütemezését is jelenti. A csatornahálózat hossza 1,6 szeresére nőtt 1999-2004 között a régióban, a hálózat növekedése elsősorban a régió északi részén, valamint a Balaton kiemelt üdülőkörzet településeinél érzékelhető.
Fejlesztésekre elsősorban az érzékeny területeken, az üzemelő sérülékeny vízbázisok területén, valamint a tavak, elsősorban a Balaton vízminőség védelmének megóvása érdekében a partközeli településeken került sor. Egyre több 2-5000 lakosú településen is folyik szennyvízcsatornázás. A Balaton vízgyűjtő területén 17 db 1000 fő alatti településen nincs, illetve nincs folyamatban a szennyvízelvezető rendszer kiépítése. Az érintett lakosság: 5047 fő. A szennyvízcsatorna hálózatba bekapcsolt lakások száma 10 év alatt 41,8%-ról 69,2%-ra emelkedett. A lakosság átlagban 80 % körüli arányban köt rá a kiépült szennyvízcsatorna hálózatra, de megfelelő ösztönzéssel ez az arány 90-95 %-ra növelhető.
A régióban 98 db szennyvíztisztító telep üzemel, melyek hidraulikai kapacitása elmarad a tervezettől, de a rendelkezésre álló kapacitás még így sem kihasznált. A régióban szennyvíztisztításra átvett szennyvízmennyiség közel 100%-a mechanikai és biológiai tisztítást követően kerül elvezetésre a befogadókba.
A nem veszélyes települési szilárd hulladék gyűjtése a régióban teljes egészében megoldott. A Közép-dunántúli régióban korszerű hulladékkezelő rendszerek igen csekély számban épültek ki (például.: Polgárdi, Tatabánya, Oroszlány, Bicske). A hulladékgazdálkodás infrastrukturális és tudatosságbeli állapotára vonatkozó regionális megállapítások a KEOP helyzetelemzési fejezetében kerülnek részletezésre, mivel a KDOP-nak ezekre a területekre nincs ráhatása. A levegő minőségét általában a nagyvárosok térségében rontja számos kötött és mozgó szennyező forrás. A SO2 koncentrációja viszonylag magas, a NO2 emelkedő tendenciát mutat, de nem haladja meg az engedélyezett határértéket, az ülepedő és szálló por általi szennyezettség több helyütt határérték feletti. A legnagyobb terhelés Komárom-Esztergom megyéből származik. A régióban alapvetően problémát jelent az erőművi kibocsátás, egyes városok fűtőműveinek és a közlekedésnek a szennyezőanyag kibocsátása. A nehézipari és bányászati tevékenység visszaszorulását a levegőminőségi paraméterek és a vízfolyások minőségének és kapacitásának javulása kísérte a régióban, de a felszíni művelés tájsebei még gyakoriak. Az elmaradt rekultiváció eredményezte gondozatlan tájsebek különösen az egyes iparvidékeken jelentenek problémát (pl.: Ajka, Almásfüzitő, Dorog, Gánt, Iszkaszentgyörgy, Oroszlány, Tatabánya, Várpalota, Zalahaláp).
A régióban energiaellátási problémák nincsenek, az energiaellátás teljesnek mondható. A lakossági célú gázszolgáltatás terén a ’90-es évek elején beindult program megvalósulásával mára gyakorlatilag valamennyi kistérségbe eljut a vezetékes gáz. Veszprém megye aprófalvas térségeiben ugyanakkor alacsony a háztartási gázfogyasztók lakásállományra vetített száma. Általánosságban megállapítható az energiafelhasználásról, hogy alacsony az alternatív energiaforrások mozgósítása és az energiatakarékos korszerű épületgépészeti rendszerek alkalmazása, illetve energiahatékonyság terén az épületek hőszigetelési-, és fűtési rendszerei elavultak. A tömegközlekedés gazdaságos üzemeltetése környezetvédelmi szempontból szükséges. Jellemző a régióra is az, hogy míg a termelő szféra felhasználása arányaiban csökken, addig a lakossági felhasználás, mind arányaiban, mind abszolút értékben folyamatosan nő. A régióban a megújuló energiaforrások kihasználása növekedőben van. Jelentős szerepet kaphat a régióban a biomassza, a nap-, víz- és szélenergia, valamint a geotermikus energia is. Az energiagazdálkodás (megújuló energiahasznosítás) szintjére vonatkozó regionális megállapítások a KEOP helyzetelemzési fejezetében kerülnek részletezésre, mivel a KDOP-nak ezekre a területekre nincs ráhatása.
A szennyvízelhelyezés szempontjából rendkívül fontos a megye településeinek érzékenységi besorolása. A települések 55,1 %- a érzékeny, míg 43,89 %-a fokozottan érzékeny területen helyezkedik el. A felszíni vizekbe történő szennyvízkibocsátás területi határértékeinek szabályozása szerint a kijelölt érzékeny területek közé tartozik a Balaton és a Velencei-tó vízgyűjtő területe. Az ivóvízbázisok védelme, a magas talajvíz a felszíni vízfolyások, és tavak védelme a régióban egyik legfontosabb feladatnak tekinti a településeken keletkező szennyvíz kezelésének megoldását.
A régió szennyvízkezelésére komplex fejlesztési program készült 1999-ben, mely a települések esetében prioritásokat határozott meg, mely egyben a fejlesztések ütemezését is jelenti. A csatornahálózat hossza 1,6 szeresére nőtt 1999-2004 között a régióban, a hálózat növekedése elsősorban a régió északi részén, valamint a Balaton kiemelt üdülőkörzet településeinél érzékelhető.
Fejlesztésekre elsősorban az érzékeny területeken, az üzemelő sérülékeny vízbázisok területén, valamint a tavak, elsősorban a Balaton vízminőség védelmének megóvása érdekében a partközeli településeken került sor. Egyre több 2-5000 lakosú településen is folyik szennyvízcsatornázás. A Balaton vízgyűjtő területén 17 db 1000 fő alatti településen nincs, illetve nincs folyamatban a szennyvízelvezető rendszer kiépítése. Az érintett lakosság: 5047 fő. A szennyvízcsatorna hálózatba bekapcsolt lakások száma 10 év alatt 41,8%-ról 69,2%-ra emelkedett. A lakosság átlagban 80 % körüli arányban köt rá a kiépült szennyvízcsatorna hálózatra, de megfelelő ösztönzéssel ez az arány 90-95 %-ra növelhető.
A régióban 98 db szennyvíztisztító telep üzemel, melyek hidraulikai kapacitása elmarad a tervezettől, de a rendelkezésre álló kapacitás még így sem kihasznált. A régióban szennyvíztisztításra átvett szennyvízmennyiség közel 100%-a mechanikai és biológiai tisztítást követően kerül elvezetésre a befogadókba.
A nem veszélyes települési szilárd hulladék gyűjtése a régióban teljes egészében megoldott. A Közép-dunántúli régióban korszerű hulladékkezelő rendszerek igen csekély számban épültek ki (például.: Polgárdi, Tatabánya, Oroszlány, Bicske). A hulladékgazdálkodás infrastrukturális és tudatosságbeli állapotára vonatkozó regionális megállapítások a KEOP helyzetelemzési fejezetében kerülnek részletezésre, mivel a KDOP-nak ezekre a területekre nincs ráhatása. A levegő minőségét általában a nagyvárosok térségében rontja számos kötött és mozgó szennyező forrás. A SO2 koncentrációja viszonylag magas, a NO2 emelkedő tendenciát mutat, de nem haladja meg az engedélyezett határértéket, az ülepedő és szálló por általi szennyezettség több helyütt határérték feletti. A legnagyobb terhelés Komárom-Esztergom megyéből származik. A régióban alapvetően problémát jelent az erőművi kibocsátás, egyes városok fűtőműveinek és a közlekedésnek a szennyezőanyag kibocsátása. A nehézipari és bányászati tevékenység visszaszorulását a levegőminőségi paraméterek és a vízfolyások minőségének és kapacitásának javulása kísérte a régióban, de a felszíni művelés tájsebei még gyakoriak. Az elmaradt rekultiváció eredményezte gondozatlan tájsebek különösen az egyes iparvidékeken jelentenek problémát (pl.: Ajka, Almásfüzitő, Dorog, Gánt, Iszkaszentgyörgy, Oroszlány, Tatabánya, Várpalota, Zalahaláp).
A régióban energiaellátási problémák nincsenek, az energiaellátás teljesnek mondható. A lakossági célú gázszolgáltatás terén a ’90-es évek elején beindult program megvalósulásával mára gyakorlatilag valamennyi kistérségbe eljut a vezetékes gáz. Veszprém megye aprófalvas térségeiben ugyanakkor alacsony a háztartási gázfogyasztók lakásállományra vetített száma. Általánosságban megállapítható az energiafelhasználásról, hogy alacsony az alternatív energiaforrások mozgósítása és az energiatakarékos korszerű épületgépészeti rendszerek alkalmazása, illetve energiahatékonyság terén az épületek hőszigetelési-, és fűtési rendszerei elavultak. A tömegközlekedés gazdaságos üzemeltetése környezetvédelmi szempontból szükséges. Jellemző a régióra is az, hogy míg a termelő szféra felhasználása arányaiban csökken, addig a lakossági felhasználás, mind arányaiban, mind abszolút értékben folyamatosan nő. A régióban a megújuló energiaforrások kihasználása növekedőben van. Jelentős szerepet kaphat a régióban a biomassza, a nap-, víz- és szélenergia, valamint a geotermikus energia is. Az energiagazdálkodás (megújuló energiahasznosítás) szintjére vonatkozó regionális megállapítások a KEOP helyzetelemzési fejezetében kerülnek részletezésre, mivel a KDOP-nak ezekre a területekre nincs ráhatása.
