Felépítés, küldetés
A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996-ban elfogadott törvény teremtette meg a hazai területfejlesztési intézményrendszer alapjait, így az önálló régiók létrejöttét is. 1997-ben Fejér, Veszprém valamint Komárom-Esztergom megyék részvételével jött létre a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács.
A testületben a megyei területfejlesztési tanácsok elnökei, a régió megyei jogú városainak polgármesterei, a kistérségek képviselői, a Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke, valamint a kormányzatot képviselő miniszteri delegáltak rendelkeznek szavazati joggal. A Tanács létszáma 19 fő, döntései megalapozása érdekében számos szakértő segítségét veheti igénybe, illetve 9 bizottságot és 6 munkacsoportot működtet a partnerség elvének figyelembe vételével.
A Tanács legfontosabb feladatai a hazai decentralizált forrásokhoz kapcsolódó pályázati rendszerek működtetése, a regionális szintű programozási-tervezési valamint a gazdaságfejlesztés területi koordinációs feladatok ellátása. Ugyanakkor kiemelt figyelmet fordít a régió emberi erőforrásainak fejlesztésére, a területfejlesztésben érintett szereplők együttműködésére, partnerségi fórumok elősegítésére, a régión és az országhatárokon átnyúló kooperációk kialakítására, a kulturális hagyományok ápolására egyaránt.
A közelmúlt kiemelkedő feladatai közé tartozott a 2007-2013 közötti időszakban meghatározó szerepet játszó Közép-Dunántúli Operatív Program megtervezése és elfogadása, mely öt átfogó prioritás mentén fogalmazza meg a fejlesztési irányokat. A 2008-as esztendőben a Tanács egyik jelentős feladata, hogy széles partnerségi részvétel mellett el kell készítenie és jóváhagynia a régió 2009-2010-es év akciótervét.
A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács egyszemélyes tulajdonosként 1998-ban létrehozta a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséget, amely a Tanácshoz kötődő döntés-előkészítési feladatok ellátásán túl proaktív módon segíti a régión belüli és azon átívelő szakmai kapcsolatok működését, a gazdaságfejlesztést és a partnerségi kezdeményezések ösztönzését.
A Tanács és Ügynöksége közös célja, hogy a Közép-dunántúli régió Magyarország és az Európai Unió élhető, versenyképes, fenntartható módon folyamatosan fejlesztett, vonzó régiójának mondhassa magát.
A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács összetétele, tagjai:
|
Dr. Cser-Palkovics András a Tanács elnöke, Székesfehérvár MJV polgármestere |
||||||||||
|
Áldozó Tamás
a Tanács társelnöke,
a Veszprém Megyei Kistérségi Társulások delegáltja |
Popovics György a Tanács társelnöke, a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke |
|||||||||
|
Lasztovicza Jenő a Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke |
Vargha Tamás a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke |
|||||||||
|
Szenes Lajos a Komárom-Esztergom Megyei Kistérségi Társulások delegáltja |
Varga Gábor a Fejér Megyei Kistérségi Társulások delegáltja |
|||||||||
|
Cserna Gábor Dunaújváros MJV polgármestere |
Schmidt Csaba Tatabánya MJV polgármestere |
Porga Gyula Veszprém MJV polgármestere |
||||||||
|
Tessely Zoltán
a NEFMI oktatásért felelős miniszteri képviselője |
Dr. Beregi Zoltán az NFM területfejlesztési miniszteri képviselője |
Dr. Csernavölgyi István a NEFMI egészségügyért felelős miniszteri képviselője |
Tratnyek István a VM környezetvédelemért felelős miniszteri képviselője |
|||||||
|
Dr. Kreft-Horváth Lóránd az NGM államháztartásért felelős miniszteri képviselője |
Horváthy Lóránt az NGM foglalkoztatásügyért felelős miniszteri képviselője |
Óvádi Péter a KIM MEH képviselője |
Sövényházi Balázs a VM agrár-és vidékfejlesztési minisztérium képviselője |
Szabóné Csernai Éva az NGM gazdaságpolitikai miniszteri képviselője |
||||||
A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elérhetőségei:
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi utca 1. III. emelet
Tel.: + 36/22/513-370
Fax: +36/22/312-340
email: info@kdrfu.hu




